Nehézségi szint: egyszerű
Elkészítési idő: 60 perc
Hedonisták is bátran elkezdhetik a paleo étrendet, mert sem a jó ízekről sem pedig a teli pocakról nem kell lemondani. Egyszerűen jól kell helyettesíteni a megszokott alapanyagokat. Ezzel a recepttel mi is segíteni szeretnénk a paleosoknak.
Itt olvashatjátok a képen látható ínycsiklandó finomság elkészítésének leírását.
HOZZÁVALÓK:
0,5 kg CSIRKEMELL szeletekre vágva, sóval, borssal fűszerezve
2 evőkanál OLÍVAOLAJ
1 fej VÖRÖSHAGYMA apróra vágva
0,5 kg PARADICSOMSZÓSZ (80 dkg paradicsomot meghámozva és felkockázva 1 dl olívaolajon fonnyasztott 1 fej apróra vágott vöröshagymával és 3 gerezd reszelt fokhagymával 45 perc alatt összefőzzük, hagyjuk kissé besűrűsödni, majd 10-10 db. friss bazsalikom- és oregánólevéllel fűszerezzük, pürésítjük, ízlés szerint sózzuk.)
5 szál vagy 1 evőkanál morzsolt oregánó
0,5 kg SÁRGARÉPA megtisztítva, szeletekre vágva
10 dkg KÓKUSZZSÍR
2 dl. KÓKUSZTEJSZÍN
8-8 db SARKANYTYÚKAlevél
SÓ, BORS
ELKÉSZÍTÉS:
Az olajon dinszteljük meg a hagymát majd 1-1 percig pirítsuk a csirkemell mindkét oldalát.
Öntsük rá a paradicsomszószt, fedjük le és 15 percig közepes hőmérsékleten, időnként megkeverve főzzük meg a húst.
Vegyük le a fedőt és adjuk a szószhoz az oregánót és még 5-10 percig rotyogtassuk az ételt.
Közben a sárgarépát egy másik serpenyőben a kókuszzsíron megpirítjuk, felöntjük vízzel, sózzuk borsozzuk és 10-12 perc alatt puhára pároljuk.
A tálaláshoz 10-12 szelet répakarikát félreteszünk, a többire ráöntjük a tejszínt, kevergetve besűrítjük és botmixerrel pépesítjük.
Tálaljuk a csirkemelletta répapürére fektetve, mellé kanalazva a paradicsomszószból és ízlésesen díszítsük a répakarikákkal, zöldlevelekkel.
Forrás: Beh Mariann: A kert konyhája c. könyv
Szerezd be most a friss termelői hozzávalókat!
Miért válassz minket?
Mindig friss árukészlet
Termékeink nagy része saját gazdaságunkból származik, amiket frissen szedünk le szállítás előtt.
Ellenőrzött termékek
Azon termékek, melyeket nem mi termelünk, gondosan kiválogatott és folyamatosan ellenőrzött partnereinktől származnak.
Házhozszállítás
A megrendelt friss zöldségeket, gyümölcsöket és egyéb finomságokat egyenesen az otthonodba szállítjuk. Jelenleg az alábbi településekre visszük termékeinket:
Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI. kerület, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Telki, Tinnye, Tök, Úny, Üröm, Zsámbék.A család idősebb generációi több mint 30 éve foglalkoznak zöldségtermesztéssel, Pest megye legkeletibb csücskében. A fiatalabb tagok – gyerekek és unokák – immár Telkiben élik mindennapjaikat.
Célunk, hogy amiből csak lehet hazai, de mindenképpen megbízható – évtizedes kapcsolatokból származó – termékeket forgalmazzunk, olyat, amelyet saját gyermekeink és unokáink asztalára is odateszünk.
Bízunk benne, hogy szolgáltatásunkkal nem csak minőségi és egészséges árukkal látjuk el vevőinket, de ahhoz is hozzájárulunk, hogy minket választva, a megspórolt időt arra fordíthassák ami számukra a leginkább fontos.
Áruink közvetlenül a gazdaságunkból vagy ellenőrzött partnerektől kerülnek ki, így garantáltan génkezelés mentesek, egészségesek és finomak.
Garanciát vállalunk arra, hogy a tőlünk rendelt áruk mindig frissek, mintha a piacról vásárolná meg.
Nálunk csak olyan terméket vásárolhatsz, amit mi magunk is szívesen fogyasztunk minden nap. A természetesség és frissesség pedig garanciát jelentenek az egészségre is.