Barion Pixel

Gyümölcssaláta

Mivel nagy gyümölcs- és zöldségfalók vagyunk, sokszor készítünk vasárnaponként süti helyett gyümölcssalátát desszertnek :). A gyerekek sokszor szívesebben fogyasztják a már előre falatkákra vágott gyümölcsdarabokat, és jó érzéssel tölt el, hogy egészséges „édességet” adok nekik. A gyümölcs és a zöldség iránti rajongásuk már baba koruk óta fennáll. Természetessé vált, hogy minden nap gyümölcsöt esznek, ezért mindig tartunk itthon friss, biztos forrásból származó zöldséget és gyümölcsöt :).

Amikor én voltam kisgyerek, anyukám és nagyim sem készítettek gyümölcssalátát, pedig visszagondolva lehet hamarább megszeretem a gyümölcsöket 😊. Persze, mi is sok gyümölcsöt ettünk anno a kertünkből főleg, de az nem mindig volt élvezhető gyerekként; megmosni, megkérni valakit, hogy szeletelje fel, vegye ki a magot,… A gyümölcssaláta úgymond egy ízletes kényeztetés 😊! Mi rácsorgatjuk a meggybefőtt levét is olykor, hogy egy kicsit finomabb ízt kapjon. Nem hiányozhat belőle a banán, alma, narancs, málna, barack sem. Sokszor a felnőttek részére kiszedünk belőle egy-egy adagot, amit mandulával, dióval bolondítunk meg. Sokféleképpen elkészíthető, akár 2-3 féle gyümölcsből is, és soha nem lehet elrontani. Örömet szerezni vele viszont igen 😊!

Készítsetek ti is egy isteni gyümölcssalátát, mellé egy kis üzenettel, például; Mert fontos vagy nekem 😊!, és lepjétek meg vele szeretteiteket!