Narancslekvárt készíteni nagyon egyszerű. Egyetlen egy hátulütője van: a narancs savanykás, a héja pedig kesernyés, mi több, igen leveses gyümölcs, így viszonylag sok cukorra van szükség ahhoz, hogy elérd a megfelelő ízt és állagot. Maximum egy kis pektinnel lehet helyettesíteni a cukor egy részét, ettől zselésebb lesz a lekvár, de az ízéhez mindenképpen szükség van az édesítőre.
Nagyon fontos, hogy a lekvárhoz BIO narancsot szerezz be, ugyanis a héja is egy az egyben a dzsembe kerül, és ezt tőlünk meg is tudod rendelni, hiszem újra kaphatóak nálunk BIO zöldségek és gyümölcsök. 🙂
Hozzávalók:
– 2 kg BIO narancs
– 1,5kg cukor
Elkészítés:
A narancsokat mossuk meg, majd vágjuk le a végeiket. Vágjuk őket félbe, majd vékony szeletekre. Tegyük a szeleteket egy lábasba, majd borítsuk rájuk a cukrot. Keverjük vele alaposan össze, hogy mindenhol befedje a gyümölcsöt. A legjobb ha hagyjuk egy éjszakát állni, ha erre nincs időnk akkor 1-2 óra is elég.
Közepes lángon, folyamatosan kevergetve addig melegítjük, míg forrni nem kezd. Ha már forr, akkor vegyük lejjebb a lángot, majd kevergetve főzzük tovább, míg a narancs héja átlátszó nem lesz. Ekkor botmixerrel pürésítsük a kívánt állagúra.
Lekvárfőzésnél elterjedt praktika, hogy úgy tesztelhetjük, mikor van kész, hogy pár csepp lekvárt egy jól behűtött tányérra kanalazunk, ha megdermed rajta, kész van, ha folyik, még főzni kell.
A kész lekvárt tiszta, fertőtlenített befőttesüvegekbe töltjük, majd zárjuk le őket, állítsuk fejjel lefelé, végül bugyoláljuk takaróba és hagyjuk teljesen kihűlni.